A nemzetközi díjunk után itthon is elismertek bennünket február végén, a 10. alkalommal megrendezésre kerülő Real Estate Awards-on a Vigadóban, ahonnan az Év PropTech Megoldása elismerést vihettük haza. Business csomagszolgáltatásunk még 2019. végén vált elérhetővé a KKV-k és nagyvállalatok számára, rövid időn belül pedig olyan referenciára tettünk szert, mint a Fundamenta, akik megrendelésére a Hillside Irodaházban is működik már a szolgáltatás.
Az optimalizáció a kulcs
A nyüzsgő fővárosban kétségtelenül az egyik legvitatottabb téma a parkolás, hiszen mind a mai napig a lakosság számára megosztó kérdés az utcai helykeresés és zárt téri parkolóházak kihasználtsága, zsúfoltsága. A parkolás viszont nemcsak a hétköznapjainkat teheti bonyolultabbá, hanem az üzleti életben is kulcsszerepet játszik. Az irodaházakban uralkodó káosz feloldására hívtuk létre tavaly év végén Parkl Office szolgáltatásunkat, amit a szakmai zsűri is elismert.
Az irodai parkolás digitális kezelésének lényege, hogy a vállalatok regisztrálni tudnak a rendszerünkbe és céges parkolásaikat, elektromos töltéseiket tudják kezelni, valamint saját irodai parkolójukat is menedzselhetik. Így az irodaházban dolgozó alkalmazottak és az oda érkező vendégek parkolásai egy online felületen keresztül egyszerűen kezelhetővé válnak.
Ennek értelmében a meglévő parkolási rendszerekhez igazodva innovatív parkolási algoritmusainkkal optimalizáljuk a parkolóhelyeket. Ezzel mind az üzemeltetők, mind a dolgozók is átláthatóbb rendszert használhatnak. Az alkalmazáson keresztül a dolgozók figyelemmel kísérhetik a szabad pozíciók alakulását, mindig találnak maguknak parkolóhelyet ezzel megkönnyítve az irodaházakban érezhető parkolási nehézségeket, valamint a nagy átjárás okozta káoszt.
A módszer segítségével az irodaház garázsa lényegében felokosítható, a szabad helyek jelzése valós időben történik hatékonyabbá téve az üzemeltetést.
A digitalizációban a jövő
“Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idén minket tiszteltek meg az Év PropTech Megoldása elismeréssel. Ez a díj két fontos dologra világított rá a szektorral kapcsolatban. Egyrészt megerősített minket abban, hogy a digitalizáció egyre nagyobb szerepet tölt be már a hazai ingatlanpiacon is, ami rengeteg lehetőséget jelent a későbbiekben. Másrészt pedig szemmel látható, hogy a technológiai újdonságokra való nyitottság is folyamatosan növekszik. Ez pedig a mi munkánkat és fejlesztéseinket is támogatja.” - nyilatkozta Somogyi Zsolt, a Parkl Digital Technologies Kft. alapító-tulajdonosa.
Mit jelent a Property Technology?
A PropTech megoldások egyre nagyobb teret kapnak a hazai ingatlanfejlesztésben.A Property Technology digitalizáción alapuló technológiák alkalmazásával az ingatlanfejlesztők, üzemeltetők és bérlők számára lehetővé teszi a hatékonyabb és értéknövelt működést. Ennek létjogosultságára pedig már egyre több piaci szereplő rájött, és alkalmazza is tevékenysége során, legyen szó gyors check-in szolgáltatásról, smart ügyfélélményről, vagy az irodaházakhoz tartozó parkolás menedzseléséről.
A Real Estate Awardson többek között ezt a kategóriát, valamint a legnagyobb és legjelentősebb kereskedelmi - és lakó ingatlanpiaci vezetők, ingatlanfejlesztők, ingatlanüzemeltetők szereplőit díjazták február végén.
Köszönjük a díjat, hatalmas megtiszteltetés!
Comments