Így parkolhat 150 helyen 1000 munkavállaló

Hogyan nyújtunk megoldást az irodaházak parkolási kihívásaira?


Budapesten becslések szerint átlagosan közel 30 százalékkal nőttek a parkolási költségek, miközben egyre többen térnek vissza az irodákba, ezért nem meglepő, hogy növekszik az igény a munkavállalók részéről arra, hogy a munkahelyükön biztosított legyen a parkolás. Ebben segít irodaházaknak szóló szolgáltatásunk, a Parkl Office, melynek alkalmazásával a cég alkalmazottai a Parkl applikáción keresztül előre lefoglalhatják a helyeiket, optimalizálva a parkoló kihasználtságát. A Parkllel ráadásul az elektromos töltők munkahelyi kezelése is egy rendszerben vezethető.


Előző blogcikkünkben már írtunk róla, hogy Budapesten szeptembertől a 27-féle parkolási zóna helyett egy 4 zónatípusból álló, egységes parkolási rendszert vezettek be, egyúttal pedig megemelték a parkolási díjakat is. A frekventált területeken este 10 óráig kitolódott a fizetési időszak, ami azt eredményezte, hogy átlagosan közel 30 százalékkal nőttek a parkolási költségek.

A módosítással párhuzmosan egyre több vállalat követeli meg a dolgozóitól a koronavírus-járvány lecsengését követően, hogy legalább hetente két-három napon személyesen is megjelenjen a munkahelyén. Az utcán parkolni rendkívül drága lett, így a cégvezetők is elkezdték törni a fejüket, hogyan vehetnék le ezt a terhet az alkalmazottak válláról. A megoldás pedig nem más mint a Parkl Office.


Az elmúlt hetekben jellemzően két dologgal keresnek meg minket a cégek: sokan szeretnék az eddig kiaknázatlan parkolókapacitásokat kihasználni a telephelyeken, míg mások optimalizálni szeretnék a rendelkezésre álló parkolóhelyeket az irodaházakban.

A hibrid munkavégzés miatt kiszámíthatatlanná vált, hogy mikor van hely az irodaházak parkolóiban. Vannak akiknek állandó parkolóhelyük van, mégse mennek be napokig az irodába, így a helyük csak üresen áll. Célunk, hogy a rendelkezésre álló parkolóhelyeken a vállalatok könnyedén tudják dolgozóikat parkoltatni.

A megoldás az intelligens parkolóhelykiosztás

A Parkl Office szolgáltatásunk egy olyan digitális parkolási megoldást nyújt, amely hatékonyan kezeli az irodaházak összes parkolási kihívását. A szoftverünk már meglévő technológiákat használ, de korábban sosem alkalmazott összetettségben.

Az irodaházak alkalmazottai a mobilapplikáción keresztül meghatározott időre, előre lefoglalhatják a parkolóhelyeiket, de a cégek korlátlan belépési lehetőséget is biztosíthatnak a jogosult személyek számára, akik így foglalás nélkül beparkolhatnak a saját, dedikált parkolóhelyükre.


Az intelligens parkolóhely-kiosztási rendszernek köszönhetően 150 helyen akár 1000 munkavállaló is tud parkolni anélkül, hogy bármilyen probléma merülne fel a hétköznapokban. A kollégák parkolási jogosultságának kezelése egy rendkívül könnyen kezelhető, átlátható felületen történik. Mindamellett, hogy a cégek ezáltal költséget optimalizálnak és segítik az irodába való visszatérést, a fejlesztés nem utolsó sorban a munkavállalói elégedettségen is hatalmasat dob.

A Parkllel nemcsak az irodai parkolás, de az elektromos töltők munkahelyi kezelése is egy rendszerben bevezethető. Nem csupán az elektromos töltők gyors telepítését, hanem azok folyamatos üzemeltetését és teljes menedzselését is vállaljuk az ügyfeleink számára.

A hazai piacon jelenleg mi vagyunk az egyetlen olyan szolgáltató, amelyik a fent említett mobilitási szolgáltatásokat egy rendszerben kínálja a felhasználóinak.



Mi sem bizonyítja jobban a Parkl Office sikerét, mint a vállalati ügyfélbázisunk robbanásszerűen növekedése: már 21 irodaházban és céges parkolóban több mint 50 cégnek és közel 10 ezer munkavállalónak biztosítjuk a parkolást.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Parkl applikáció immár hat éve szolgálja ki a hazai autósokat a zárt téri és az utcai parkolás, valamint az elektromos töltés terén: 200 ezer alkalmazásletöltés, havonta több tízezer parkolás és 400-nál is több töltőpont - ez a Parkl.


További információért látogass el a weboldalunkra, vagy tekintsd meg bemutató videónkat:

Ha úgy gondolod a te cégednél is szükség lenne egy ilyen okos megoldásra, írj nekünk a sales@parkl.net e-mail címre!


MÉG NEM HASZNÁLOD A PARKL APPOT?

TÖLTSD LE MOST, HOGY TÖBBÉ NE OKOZZON GONDOT A PARKOLÁS!

IMG_7959.jpg